Mindig csak nevek

Igazából sosem értettem, hogy miért kell megnehezíteni a blogírás elkezdését azzal, hogy rögtön az arcodba tolják a kérdést, hogy miről fog szólni a blogod... Mégis miről? Ha tudnám, valószínűleg nem kezdeném el írni.

Friss topikok

  • FleXoft: ;-) (2012.01.10. 15:30) Buli
  • COLT: A rambok azok jók, a kettő is jó, az idő megszépíti számomra. És nekem is hasonló leveleim voltak ... (2011.09.15. 16:05)
  • gabrocki: sajnos egyet kell értenem, de a cím így kissé irónikusan hangzik. (2011.07.13. 00:19) Istenem...
  • COLT: xd (2011.01.29. 18:11)
  • sed: @Miguel: ha nem váltál volna suhogós battaivá pár hét alatt, akkor erre most azt válaszolnám, hogy... (2010.01.15. 02:39)

Címkék

ajánló (22) anyád (24) arnold (3) atom (4) balaton (4) bkv (6) bog (9) corvintető (2) dna (2) dohányzás (2) eb (1) fallout (2) fegyver (5) foci (2) gyerek (3) index (5) játék (17) jelcin (1) jézus (3) kaja (4) kaka (4) közlekedés (8) mac (1) meló (5) motoros (1) net (4) orosz (1) pc guru (4) reggel (5) sorozat (3) sport (3) stream of consciousness (10) szilveszter (1) szülinap (7) temetés (4) towel day (1) tréfás tanyasi tények (34) tv (2) virginia (1) wii (4) xbox (1) Címkefelhő

HTML

HTML

számok, okok

2017.07.25. 21:18 | Miguel | Szólj hozzá!

Úristen, elég gyorsan elment ez az öt és fél év az előző bejegyzés óta, de most hirtelen megint van mit ide írnom. Twitteren egy ideje már hangosan gondolkozom azon, merre is lépjek tovább fotóügyileg a D3300-ról. Alapvetően a D7500 és a D500 között billegek, ami egyrészt elég szép fehérember-probléma, másrészt picit meglepő alap ahhoz a tweethez, hogy

akkor átmenetileg egy p900.

Jött is rögtön a kérdés, hogy

a) miért kéne két gép,
b) miért épp a p900,

szóval lássuk sorjában.

Az alapprobléma az, hogy eléggé távol áll az a két téma, amit fotózni szoktam, úgymint gyereket (általában sajátot) közelről, illetve madarat, lehetőség szerint közelről, csak ugye itt az egyik közel 2 métert jelent, a másik közel meg jó esetben húszat. Ezt lefedni annyit jelent, hogy kell egy 100 mm alatti, fényerős objektív, illetve kell egy 200, de inkább 300 feletti cucc.

Én lennék a legboldogabb, ha a váz vásárlásával együtt a megfelelő objektíveket is meg tudnám venni, jelesül egy nikkor 200-500-at másik fél millióért, de az most nem megy. Szóval inkább veszek valami olcsó, de használható objektívet a D3300-ra gyerekre (és munkára), és megveszem a p900at, ami egy légvédelmi ágyú és egy kémműhold utóda, madárra.

Aztán majd ha úgy alakul, lottónyeremény, halott amerikai nagybácsi, ilyesmi, akkor visszatérek a vázváltás problémájára.

vagy megveszem a D7500at is, még nem tudom

Buli

2012.01.04. 12:50 | Miguel | 1 komment

Megyünk át anyámékhoz szilveszterkor Arnolddal, hogy megetessük a macskákat.

-Nagyi, Papi?
-Nem lesznek otthon, bulizni vannak.

-Buda? Orsi?
-Sajnos ők sem lesznek ott, csak a cicák. Orsi meg Buda is bulizni vannak.

-Bucus? BotiRajmi?
-Bulizni vannak fiam, szilveszter van, ilyenkor mindenki bulizik.

Nagyjából ötven métert megyünk szó nélkül, én gyalog, Arnold gurul mellettem, surrog a vizes aszfalton a műanyagmotor kereke.

-Apa... Arnika buli.
-Megetetjük a nagyiék macskáit, hazamegyünk, és bulizunk. Eszünk mindenféle finomat, aztán táncolunk, jó?
-Jó. Arnika buli.
 

Címkék: arnold szilveszter

2010.01.11. 23:54 | Miguel | 3 komment

Igazából annyira nem vicces, hogy mindenkinek Schwarzenegger jut eszébe arról, hogy Arnold, de ezen a képen speciel tényleg olyan, mintha már most a Mr. Universe-es pózolásra készülne...

 

 

Címkék: arnold tréfás tanyasi tények

2010.01.09. 22:37 | Miguel | 2 komment

Ha férfi vagy, a gyereked születése életed legszebb jeleneteinek egyike, aminek minden egyes másodpercére tisztán emlékszel majd, és amit olyan mélyen kell átélned, ahogy csak tudod. Oké, a köldökzsinór elvágására nem vállalkoztam, de attól még megvolt minden: félelem, féltés, várakozás, szorongás, tehetetlenség, szeretet, szerelem, és persze sírás, mert aki kibírja, hogy a frissen világra jött gyerekének első mozdulatait látva ne lábadjon könnybe a szeme, az kezdjen el sürgősen erősíteni emberségből.

 

Ellenben ha nő vagy, ez az egész szülés oltári szívás. Mindenki ismeri a saját nőjét, mindenki tisztában van azzal, hogy nem véletlenül ők szülnek: elszántabbak, akarnokok, hajcsárok, bírják a fájdalmat, a vért, hogy a szabás-varrás-stoppolás terén szerzett jártasságukat most ne is említsem. Tudom én is, hogy bár szkanderben lenyomom Bogot, a kalapáccsal ujjracsapkodást ő bírja jobban, és pont ezért vagyok tisztában azzal, hogy amikor már ő is azt mondja, hogy "oké, ez fáj", akkor az ott fáj baszki, és kész.

 

Viszont a lényeg a vége. Tudom, hogy nem kéne ugrálnom, mert 13 órányi szülősködés még nem jogosít fel semmire, de ahogy a kezedbe adják a fiad, és ő először hunyorog rád... nos, az még akkor is életed legjobb pillanata, ha tudod, hogy neki speciel fogalma sincs a pillanat kivételességéről.

Címkék: szülinap arnold bog

2009.08.18. 20:38 | Miguel | Szólj hozzá!

Ismét reptér, ismét utazás, ismét munka: ezúttal Köln, a GamesCom nevű játékkiállítás, egészen vasárnapig. Eddig sem ment könnyen az indulás, de most aztán végképp semmi kedvem nem volt otthon hagyni Bogot és Arnoldot,

igen, pillanatnyilag ezzel a névvel tesztelünk, bár megoszlottak a szavazatok az Ádám és az Anton között

de aztán meghallgattam a szívverésüket (supsupsupsupsup és supup-supup-supup), kiosztottam pár kifejezetten okostojás tanácsot Bognak, és nekilódultam. Kifogtam a világ legfurábban beszélő taxisofőrjét,

mintha csak f és l betűket mondott volna

most pedig épp Ferihegy 1-en élvezem az internet áldásos jelenlétét. Körülöttem csupa német, ezzel kapcsolatban tettem is egy megfigyelést: a német turista minél messzebb van a Balatontól, annál csendesebb. Ezek a példányok itt speciel a leghalkabb németek, akiket valaha láttam.

 

Címkék: bog pc guru

Istenem...

2009.08.02. 20:28 | Miguel | 1 komment

Az amerikai család nem hívott orvost beteg kislányukhoz, inkább "a hit gyógyító erejével" kezelték. Amikor már nem lélegzett, azért hívták a mentőket.

A történet vallásos magyarázata: Isten visszavette a szülőktől a gyereküket, mert rájött, tévedett, mikor azt gondolta, megérdemlik az áldást.

A történet magyarázata szerintem: a vallás talán még a butaságnál is veszélyesebb.

Címkék: gyerek anyád

2009.06.19. 02:11 | Miguel | Szólj hozzá!

pocaklakó, babaprojekt, hasipasi, babaka, anyaka, apaka

Ha valaki soha többé nem akar velem beszélni vagy találkozni, az nyugodtan használja a fenti kifejezések egyikét (esetleg kombinációját), és én venni fogom a lapot. És bár amúgy egyáltalán nem féltem a magyar nyelvet, sőt még csak nem is védem az idegen szavak jelentette veszélytől, de az első két szóért szabálysértési eljárást indíttatnék mindenki ellen, aki használja.

Címkék: gyerek

2009.06.17. 01:08 | Miguel | Szólj hozzá!

Mostanában elég nagy a pörgés, Boggal hol ide, hol oda rohangálunk, így arra gondoltam, hogy hazafelé érdemes lesz beugranom a közértbe kenyérért meg felvágottért

avagy parizerért...

mert Bog ment ma tornázni, meg tuti fáradt is... De nem csak ehhez mérten volt isteni felüdülés a tojásos lecsó illata, ahogy beléptem a lakásba. Kicsiség, tudom, de az ember az ilyen pillanatnyi örömöket felejti el a legkönnyebben, márpedig ez a blog azért van, hogy ezeket örökítse meg afféle verbális pillanatképen.

Ma este nyolckor tehát boldog voltam, és ehhez nem kellett más, mint paprika, paradicsom, virsli, olaj, hagyma, szalonna, pár tojás, meg valaki, aki mindezt képes lecsóvá varázsolni.


És hol van ez még ahhoz képest, hogy ha minden jól megy, január környékén apa leszek?

Címkék: gyerek kaja bog

2009.06.05. 00:18 | Miguel | Szólj hozzá!

Nos, a bocsánatkérés nem számít, a magamnak tett ígéretet nem veszem komolyan

és nem azért, mert nem akarom, hanem mert nem tudom, miért

így marad ez:

geci, kurva, basz*, és megannyi káromkodás, amit még (mostanában túlságosan is sűrűn) használok, immár nem kívánt szavakká minősülnek, amelyeket igyekszem nem használni. Muszáj, mert ha így mennek tovább a dolgok, felelősségteljes felnőtté kell válnom, az meg nehezen megy, ha az is haragszik rám, aki szeret.

2009.05.23. 17:46 | Miguel | Szólj hozzá!

Talán nem így a lakás eladása környékén kellene megosztanom a nagyérdeművel, de tegnap éjjel egészen furcsa történt. Egyrészt nem tudtam, aludni, ami így lapzárta környékén nem nagy csoda. A lényeg, hogy fél négy körül felkeltem, kilopództam a nappaliba, benyomtam a PS3-at, hogy ha már az alvás nem megy, legalább a munka haladjon

igen, el tudom olvasni ezt a mondatot kívülállóként is, és tudom, hogy hangzik, de sajnálom, nekem ez-a-munkám

majd úgy 5, uszkve 6 perc múlva hatalmas robajjal leszakadt az előszobaszekrény. Marha rémisztő volt, ráadásul hiába voltam olyan csendes, mint egy néma kommandós, Bog végül csak felébredt. Felmértük a károkat, megegyeztünk, hogy nem lett volna jó, ha bármelyikünk alászorul

mondjuk ő egy hónapja, mikor rendet rakott benne

most meg visszaszereltük. Utálok barkácsolni, így megint jó kidühöngtük meg veszekedtük magunkat, de a végére nem csak az ajtókat javítottam meg, de új hátlap került a szekrényre (valójában ugyanis az fáradt el, nem a csavarok a falban), és ráadásul vissza is tettük az eredeti helyére.

Lehet, hogy a lakás dühös ránk...?

Címkék: anyád

2009.05.21. 00:18 | Miguel | 1 komment

A mostanában bejelentett törvénytervezetekről, akciótervekről és mesterséges dugókról én magam nem nyilatkoznék, így inkáb Jim Davist, Garfield alkotóját kérném meg, hogy foglalja össze a belpolitikai és közéleti fordulatokat.

 

 

 

 

Köszönöm.

Amúgy meg az van, hogy költözünk, legalábbis minden jel szerint. Régóta keresünk lakást itt Pesten, a cél az volt, hogy ha egyszer majd lesz gyerek, akkor olyan helyen éljünk, ahol

- van egy amerikai konyhás nappali (mint most)
- van egy háló nekünk meg egy a gyereknek
- van egy dolgozószoba, aminek elsődleges rendeltetése az, hogy elzárjuk a gyerek elől a törékeny számítógépeket és egyéb kacatokat mindaddig, míg nem azok eredeti céljának megfelelően használja őket. Én öt évet adok neki, nemtől függetlenül.

No, mivel ilyet vagy nem találtunk (vagy az ára hallatán az erősen gondolkodni kezdtünk valami keleti vallás felvételén), kapva kaptunk egy kicsit nagyobb mérvű változtatáson, mégpedig. Visszaköltözünk Százhalombattára, ahol rendkívül kedvező feltételek mellett tudhatunk magunkénak egy százegynéhány négyzetméteres, frissen-ropogósan épített, kétszintes házikót, zsebkendő méretű kerttel. Természetesen a megfelelő árfekvés mellett fontos tényező az ingyenes strandbérlet a párszáz méterrel odébb lakó szülőknél, illetve ha beledöglök is megszeretem a bort meg a gőzt, hogy Hurki koma ne csalódjon élősködői képességeimben.

Őszinte leszek: tudom, hogy ez a döntés pont annyira lehet elhibázott, mint korszakalkotó, csak ugye ez minden döntéssel így van, kezdve azzal, hogy mikor indulok el itthonról - nem blogoltam le, de a közelmúltban kis híján agyoncsapott a sarki házról lehulló vakolat, fél méterrel ment mellém (vagyis idén már 3-0 nekem, a Halál harmadik próbálkozása a galéria lépcsőjén ért utol, de még időben megkapaszkodtam, így csak a csuklóm meg pár bordám húztam-zúztam meg). Belevágunk, mert bele kell vágnunk, mert ennyi pénzért pesten lófasz van, nem kincs.

Más: mivel nem tudom, mikor kerülök a blog elé megint, egy kis zene.

 

Címkék: tréfás tanyasi tények

2009.02.26. 01:30 | Miguel | 2 komment

Jelenleg nappal a Guru rám eső felét kenem malterral, éjjel meg váltakozó elszántsággal cserélgetem a Colonization magyar változatának csekkolását az alvással. Ha ennek vége (jövő hét közepe), újra felveszem a kapcsolatot mindenkivel, akinek egy-két-több hónapja megígértem, hogy megteszem, és mégsem tettem meg. Főleg régen hanyagolt barátok és / vagy kollégák készüljenek fel arra, hogy kocsmába rángatom őket, mert ahogy épp a napokban mondtam a játék fordítását vezető srácnak, mikor átküldte életem legdurvább regexp-láncát: ő ügyesen lekezeli a felé tartó problémát egy cseles megoldással, én meg inkább iszom. Persze ez nem teljesen igaz, de mostanában egyre több okom van egy komolyabb lerészegedésre, illetve nem is annyira ok, mint inkább apropó, van köztük vidám, és akad végtelenül, visszafordíthatatlanul szomorú is.

Például, hogy nincs többé az, akit gyerekkoromban csak azért tudtam legyőzni a nyaraló előtt megrendezett futóversenyen, mert én repültem, ő meg papucsban volt.

2009.01.14. 23:49 | Miguel | 1 komment

Nem feltétlenül függ össze szorosan az előző posttal, de most, hogy már nem csak a helyzetkomikum szintjén jön elő, hogy esetleg gyerekünk lesz, kicsit más szemmel nézem a világot. Például fejjel lefelé, de az most mindegy.

Szóval nézem a világot, ami persze nincs jobban tele szarral, mint mondjuk 30 vagy 300 éve, csak a híradástechnika fejlődött kicsit, de a lényeg az, hogy most tényleg, csak vakon szemezgetve pár címet az index főoldaláról

Az afgán éhségsztrájkolók elhagyták a budapesti Szent István-bazilikát
Schirilla György szexuáldemokrata pártot alapítana
A sivatagban élő ausztrál őslakosokat sújtja leginkább a klímaváltozás

Ha ez van ma, akkor vajon felelős szülő leszek-e, ha hagyom, hogy ide megszülessen még valaki? A felelősségem vajon nem terjed-e ki arra, hogy még azelőtt megóvjam a gyerekemet, hogy egyáltalán megszületne? Mert - és valljuk be, ez többé már nem sci-fi - milyen mértékű hazardírozás bevonni valakit abba a szarba, ami itt tizenöt vagy harminc év múlva lesz...?

Ezt a blogot sosem azért volt, hogy a világnak kiírjam, ami időnként bennem van, hanem azért, hogy ezzel adjak negyedik lábat annak a három göcsörtös piszkafán billegő sámlinak, ami a memóriámat jelképezi, így nem magyarázkodom: én tudom, hogy szeretnék gyereket. De vajon a gyerekem elfogadja majd az indokot, hogy neki azért lett szar, mert a szülei szerették volna, hogy nekik jó legyen...?

Címkék: stream of consciousness

2009.01.14. 22:24 | Miguel | 2 komment

Úgy általában nem vagyok rabja semminek. Szinte bármiről le tudok mondani, főleg azért, mert lusta vagyok. Ha régebben, gyerekkoromban azt akartam, hogy maradjon csokim a mikulásra kapott készletből mondjuk tovább, mint három perc, pár táblával eldugtam a polcon a könyvek mögé, és a félretett édesség napokig kihúzta kizárólag azért, mert lusta voltam szenvedni a könyvekkel egy kis csokiért. Úgy általában az alkoholfüggőségben sem hiszek, illetve abban persze igen, hogy másoknak sikerül alaposan rászokni a piálásra, de hogy én nem leszek soha az a fajta, aki hazajön, és bedob egy sört, vagy aki csavaros gyümölccsel indítja a napot, az tuti - no nem valami félreértelmezett hősszerep ez, szimplán utálom az alkohol minden formáját, illetve alig néhány fajtáját leszámítva képtelen vagyok meginni nagyobb mennyiséget. A sört és a bort ki nem állhatom, a gyomorkeserűk kiesnek, a vodkát jóval azelőtt megutáltam, hogy egyáltalán legálisan hozzájuthattam volna, és ami azt illeti, már a leszűkített körbe tartozó matériák sem vonzzák úgy a tekintetemet, hiába, na, öt év tekilázás meg viszkikólázás elveszi az ember kedvét.

Viszont a cigiről leszokni kurva nehéz.

Főleg azért, mert sosem voltam nagy dohányos. Egyszerűen szeretem a rituálét, szeretem az illatát - mármint közvetlenül a dohányfüstöt, nem ami másnapra marad belőle. Nem mentegetem magam, függő vagyok, csak nem a nikotin hiányzik, hanem maga a dohányzás. December huszonvalahanyadika óta nem gyújtottam rá, vagyis nagyjából három hete, és az idő döntő többségében nem is hiányzik, hiszen azelőtt is voltak hetek, amikor eszembe sem jutott, viszont kezdem érteni, miért akarják betiltani a dohányzást a filmekben és a sorozatokban. Akárhányszor kivesz valaki egy szálat a tévében, megkordul a tüdőm, és sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de basszus, tényleg szabályozni kell ezt az egészet, mert nincs az a tanulmány, ami pontosan lemérné, milyen hatással is van az egyénre az, mikor a képernyőn megjelenik egy cigi.

Címkék: dohányzás

2009.01.11. 15:59 | Miguel | Szólj hozzá!

Azt mondják, az ember egy ilyen baleset után átértékeli az addigi életét. Nos, én nem: továbbra is a világ legjobb dolga egy olyan délutáni alvás, mikor a fejem Bog ölében pihen.

Címkék: bog

"Meló"

2009.01.10. 15:21 | Miguel | 3 komment

No, akkor most arról, hogy egy miért is örülök annak, hogy nem hagytam ott a fogam Gyüre és Aranyosapáti között félúton.

Január 15-től a munkaköri kötelezettségeim megváltoznak picit, részletesen

- cikkírás
- játéktesztelés
- külsős cikkírókkal való együttműködés
- sajtótájékoztatókon való részvétel (Magyarországon és külföldön is)

Magyarán hivatalosan is szerkesztő lettem Magyarország legolvasottabb, játékokkal foglalkozó folyóiratánál, és ez jó. Örülök, hogy kicsit kiléphetek a rendszergazdaságból, mert nem hozta igazán azt a pozitív visszacsatolást, ami nekem kellett volna, és igen, ez az én hibám, mert alapvetően rendszergazdának lenni jó, csak én nem vagyok jó rendszergazdának. Sosem tudtam magam rávenni, hogy a szükségesnél jobban beleássam magam a különböző operációs rendszerek és adatbázisok lelki világába, így aztán kifejezetten üdítő kiszakadni ebből a munkakörből.

Várom, hogy mit hoz a jövő, mert izgalmasnak és mozgalmasnak tűnik még akkor is, ha jelen pillanatban a nyomtatott sajtó nem az aranykorát éli. A lényeg, hogy elértem egy célt, sőt, egy gyerekkori álmot, ráadásul keveseknek adatik meg, hogy olyat dolgozzanak, ami a hobbijuk - márpedig játszani és írni, ez nekem nem munka.

Címkék: játék meló pc guru

2009.01.08. 13:02 | Miguel | 7 komment

No, van egy újabb ok, amiért utálom a telet: a jeges utak. Tegnap ugyanis sikeresen túléltem életem első komolyabb autóbalesetét, és nagyon remélem, hogy ez marad mostmár a legkomolyabb eset is. Bogékhoz  jöttem, és kábé másfél kilométerre a céltól az autó egyszercsak megcsúszott, elkezdte riszálni magát, aztán jött az árok, reccs-ropp és már a feje tetejére is állt szegény kis Fiat. Elég furcsa érzés volt lógni a biztonsági övön, elsőre nem is értettem, miért nem tudom kikapcsolni, aztán rájöttem, hogy feszül az egész. Kicsit megtámasztottam magam, megnyomtam a gombot, és lehuppantam a szélvédőre, és kábé itt kezdtem el felfogni, hogy mi is történt. Felhívtam Bogot

szegény, nagyon megijesztettem

aztán kikászálódtam a kocsiból - mivel az ajtó nem nyílt, kénytelen voltam az ablakot lehúzva kimászni. Aztán jöttek a tűzoltók, akik sajnos a még nem tört oldalán keresztül fordították vissza az autót, de ennek ellenére is nagyon hálás vagyok nekik, hogy segítettek. Később a rendőrök is kijöttek, mert bár én nem hívtam őket, a tűzoltók igen, és mivel nem az útviszonyoknak megfelelően vezettem (ötvennel mentem kilencven helyett, ráadásul hiába méricskéltek, se féknyom, se semmi nem látszott, szóval ha azt mondtam volna, hogy harminccal mentem, akkor se nagyon hiszem, hogy sokáig kérdezősködtek volna), szabálysértési eljárás indul ellenem, amit igazából nem értek, de elméletileg valami párezres bírság az egész, és ha tényleg, akkor leszarom. Ja, és életemben először fújtam szondába is, újabb pipa az "ilyet sem csináltam még" listán.

Így utólag végiggondolva sikerült egész logikusnak maradni, például az első dolgom az volt, hogy leállítottam az autót, meg akkor sem estem pánikba, mikor nem nyílt egyik ajtó se, de azért van pár tanulsága a dolognak.

- ismét bizonyságot nyert, hogy alapvetően szerencsés ember vagyok: ha ötven méterrel később szaladok bele az árokba, egy nagyobb buckát találok telibe, és akkor bizony komolyabb baj is lehetett volna.

- aki azt mondja, hogy a biztonsági öv hülyeség, az egy hatalmas fasz. Csak azért tudtam szó szerint egy karcolás nélkül kikászálódni egy autóból, ami a feje tetején csúszva állt meg, mert be voltam kötve. Ha nem vagyok, kábé szarrá töröm magam, de az tuti, hogy nem úszom meg azzal, hogy mintha fájna a térdem...

- nem igaz, hogy nem áll meg senki egy balesetnél: nekem annyian álltak meg, hogy a végén már terhes is volt picit...

- és végül: ötvennel mentem, és mégis, a nyílegyenes úton egyik pillanatról a másikra elvesztettem minden, de tényleg minden kontrollt az autó felett, márpedig ez a tény elég ijesztő. A fura az, hogy nagyrészt vissza tudom idézni a dolgot, hogy minden oké - táncol a segge - hiába kis fék, hiába kis kormány - bazmeg, árok - bazmeg, átfordul - oké, semmi bajom; és nagyrészt nem is volt félelmetes az egész, de volt egy pillanat, amikor - nincs erre jobb szó - realizáltam, hogy nos, itt én már nem tehetek semmit, és ez kurvára megrémített.

Tegnap még leginkább ideges voltam, mert sajnálom az autót (meg a pénzt), mert igencsak megszerettem a kis járgányt minden apróbb hibája ellenére, és nagyon nem azt érdemli, hogy egy bontóban végezze, csak mert többe kerül megcsináltatni, mint amennyiért egy ugyanilyet vehetek. Ma hajnalban felébredtem, és kicsit elgondolkoztam az egészen, és a helyzet az, hogy a kocsit továbbra is sajnálom, de örülök, hogy élek, és annak pláne örülök, hogy nem jött velem szemben senki.

Címkék: szülinap közlekedés

86

2008.12.18. 21:33 | Miguel | Szólj hozzá!

Iszonyúan tanácstalanul álltam ma a metrón, mikor egy látványosan meleg srác ledagadtozott egy valóban igencsak kövér lányt. Hogy mi történt pontosan, azt nem tudom, mikor én beléptem a kocsiba, már csak a végeredményt hallottam, és láttam, ahogy leülnek egy ülés két végére. A lány a Moszkvától a Keletiig úgy három könnycseppet morzsolt el lopva, a srác meg egyre lejjebb eresztette az orrát, amit még a vita hevében emelt az égig. Együtt szálltunk le, mögöttem jöttek a mozgólépcsőn, és fogták egymás kezét.
 

Persze lehet, hogy csak annak megható ez a sztori, aki a nagyapja

jelen állás szerinti

utolsó szülinapjáról jön hazafelé. Bár most jól van, azért 86 évesen már nincsenek csodák, még annak sem, akinek a csoda központi szerepet játszott az életében. Most írhatnék arról, hogy melyik kórház melyik osztályának dögöljön meg minden munkatársa, és fogadkozhatnék, hogy márpedig én nem hagyom majd, hogy ilyesmi történjen, de a lényeg nem ez, hanem az az öröm, amit papi szemében láttam, ahogy megjöttek a dédunokái.

Jellemző egyébként, hogy ezek a karácsony közeli papiszülinapok mindig jól sikerültek, általában viccmesélős, kajálós kis bulik voltak, amik még az amúgy több sebből vérző családi kapcsolatban álló rokonokat is egymás mellé ültették.

 

ennek az írásnak most nincs vége, vagy tanulsága - max azt tudnám leírni, hogy ne öregedjen meg senki, de az meg nem kerülne be egy menedzserképző tananyagába sem...

Címkék: szülinap bkv

2008.11.17. 16:47 | Miguel | 1 komment

Mikor az ember gyerek, kitalál magának mindenféle jövőt, hogy akkor király, focista, szemetes. Kicsit később, az iskolában kiderül, kinek mihez van tehetsége, és akkor kicsit finomodnak az igények, hogy eladó a Király utcában, tesitanár, vagy, hát igen, szemetes. Az igazat megvallva én csak a szemeteseket néztem pár éves koromban minden szombat reggel hétkor, és meg voltam róla győződve, hogy ez a világ legjobb melója, ráadásul hasznos is. Persze most már tudom, hogy van annál jobb is, mint büdös kukákat kiüríteni, aztán meg lobogni a jármű hátuljába csimpaszkodva, és a bejegyzés lényege pont ez.

Meg az, hogy a középiskolát tulajdonképpen lezáró érettségi banketten egyetlen komoly, józan gondolatom volt: sajnáltam, hogy soha többet nem foglalkozhatok majd írott szövegekkel azért, mert az a dolgom. Persze akkor még nem tudtam, hogy fél év múlva az évtized legdurvább teljesítményét követően vágnak ki műszaki rajzból a Bánki Donátról, de akkor is. Szóval itt vagyok most, van egy új lehetőség a jövő év elejétől, betűk vannak benne meg játékok, és a nevemet is belenyomtatják, mármint az igazit - nem mintha a Miguellel bármi baj lenne.

Ha mindezt kicsit rövidebben szeretném leírni, akkor annyit vetnék ide, hogy "összejött, bazmeg!", mert az indulatszavakat pont az ilyen helyzetekre találták ki.

Címkék: meló

zene

2008.11.04. 14:00 | Miguel | Szólj hozzá!

Fura dolog az ember, legalábbis én. Reggel úgy jövök munkába, hogy hangosan ordítom az Enter Sandmant annak örömére, hogy végre normális zene van a rádióban, aztán meg most ez. Mindkettő tiszta libabőr meg párás szem, pedig a különbséget zongorázni lehetne, szó szerint. 

 

Címkék: közlekedés reggel tréfás tanyasi tények

2008.10.26. 10:55 | Miguel | 3 komment

De most komolyan, emberek, valaki árulja már el, hogy miért, ó miért kell pocaklakónak hívni? Ez a legvisszataszítóbb "szóképek" egyike,

a másik a szájbafosott, de ezt most hagyjuk

nekem mindig az jut eszembe róla, hogy ott él bent valaki (tudom, tényleg él, de), kis könyvespolccal meg olvasólámpával, néha főzőcskézik, és sokat morog.

Az ott egy gyerek, nem egy alien, könyörgöm.

Címkék: anyád

2008.10.25. 00:19 | Miguel | Szólj hozzá!

Igazából magam sem tudom pontosan, milyen zenét is szeretek, de ez nem is baj, mert így tuti nem maradok le olyan dalokról, amik nem illenek bele a stílusomba, ugye.

Itt van például ez az Anna and the Barbies. Egy mocskosul ellenszenves Cosmo-interjú, egy hihetetlenül unszimpatikus első klip és egy durván kiábrándító riport után most van ez a számuk, ez az Álmatlanul, ami magyar raphez, vagy mi ez, szóval magyar rephez képest ijesztően intelligens darab. Egyrészt ugye a szöveg, aztán a természetesség, amivel ezt sikerült az egyszerű alapra illeszteni... Szóval annak ellenére, hogy minden tényezőt figyelembe véve nem kéne hogy tetszen, mégis azt mondom, hogy nocsak, mégsem áll meg MC Duckynál

akin, szegényen, még ennyi év után is csak kacagni tudok

a magyar női rap. Viszont csak óvatosan, mert tízből három számuktól így is feláll a hátamon a szőr.



Szerk: Picsába, egy előítéletes barom vagyok. Az van, hogy újra elolvastam a Glamour (nem, nem Cosmo, vessetek meg) interjút (a második oldal meg itt), és igazából az újságíró a majom, nem is a csaj - bár a fényképről ez nem azonnal derül ki. Mindegy. A zene a lényeg, és az

a pár szám

tényleg jó.

 

 

 

Címkék: ajánló

2008.10.24. 00:41 | Miguel | Szólj hozzá!

Azért abban van valami megejtően bájos, ahogy a szélsőjobbos oldalak először napokig térdig könnyben ázva búcsúznak Jörg Haidertől, aztán mikor kiderül, hogy a derék osztrák politikus nem csak az olcsó pia miatt járt melegbárokba, majd megkepednek, hogy kimosakodjanak valahogy. "Semmi sem az, aminek látszik." Hát igen, srácok, mindenekelőtt semmi sem fekete vagy fehér.

Ostoba barmok.

Címkék: net tréfás tanyasi tények

2008.10.20. 00:15 | Miguel | Szólj hozzá!

Most hirtelen nem emlékszem, hogy írtam-e róla, de az életem telis-tele van furcsa, valószerű dézsávükkel, mint például.

Ugyanabban az évben, mikor a robot a már ismertetett körülmények között eltűnt, egy délután kirándulni mentünk egy akkor még eléggé vadregényes területre, a suli épületétől mintegy másfél kilométerre. Pár évvel később a szüleim felhúztak arrafelé egy házat.

Mikor összejöttünk Boggal, fellángolt bennem a makettezési vágy

persze a két tagmondat mindössze az időhatározó miatt függ össze egymással

és nekiindultam a Rákóczin, mert tudtam, hogy valamelyik sarkon van egy makettbolt. Az érdeklők és az ezoterika kedvelői számára most jön a csattanó: igen, itt a Cserhát utca sarkán van az a bolt.

Volt még pár ilyen, de hogy adjak némi aktualitást ennek a posztnak, régebben, gyerekként

és igen, azt hiszem elég öreg vagyok már ahhoz, hogy legyerekezzem a fiatalabb önmagamat

mindig is egy bizonyos helyen és pozícióban szerettem volna dolgozni. Félig már sikerült, ma délután pedig kiderül, hogy lesz-e másik fél, vagy majd valami későbbi történés lesz az, amivel bővül a "basszus, ezt sem gondoltam volna 4 éve" kezdetű sztorik sora.

Címkék: tréfás tanyasi tények

2008.10.15. 02:42 | Miguel | Szólj hozzá!

Írni jó. Mármint szerintem, és mivel ezt a véleményemet mindenféle egyéb emberi lényre tekintet nélkül alakítottam ki, bizton állíthatom, hogy szimpla önzésből fakad az írás (és ha már itt tartunk, az olvasás) iránti rajongás - nekem megy mindkettő, a többiek meg kit érdekelnek.

milyen kár, hogy mostanában észrevettem: 12 évnyi gépelés eredményeképp ma képtelen vagyok olyan kézírásra ösztökélni magam, amit legalább én el tudok olvasni

Blogot írni jó. Igazából a kihívás része tetszik, ami több részből keveredik sosem-egésszé: például én magamnak írok, de úgy, hogy más is elolvashatja (sőt, hogy más is olvassa el); aztán meg bár igazából azért blogolok, mert kevés kivételtől eltekintve borzalmasan rossz a memóriám, mégis megválogatom, hogy mi kerül ide. Nem azért, mert nem akarom megosztani, és nem is azért nem, mert el akarom felejteni, egyszerűen annak látok neki, ami elindítja bennem a betűk folyását, és csak azt fejezem be, amit még tudnék folytatni.

Cikket írni jó. Tudom, a többség szerint nem a zsurnalisztika csúcsa, mikor az ember egy kevesek által elismert tevékenység köré szerveződő lapban kevesek által értékelt termékekről ír szavakat egymás után, de hogy őszinte legyek, inkább írok kitalált világok valótlan hülyeségekről, mint a valóságos élet nagy koponyáiról - és talán nem is azért, mert az egyikre emlékezni szeretnék, a másikat meg szívesen elfelejteném, egyszerűen csak miért tenném még nyomasztóbbá a saját valóságomat mások elképzelt világaival, ha már az én elképzelt világom lassan valósággá lehet?

A kifacsart álfilozofálás egyetlen lényege, hogy ma megint közelebb vagyok ahhoz, hogy esetleg megírjam, mi jó még,

igen-igen, a szexen és a bolognai spagettin túl

és erre az érzésre emlékezni akarok.

Címkék: meló stream of consciousness