Újabb nap, LVM majdnem kivégezve.

Hazafelé a buszon összefutottam Zsófival, aki életem egyik legfájóbb és egyben legviccesebb kommentjét tette (már ami a rólam alkotott véleményeket illeti). Valahogy egymás kinézetével voltunk elfoglalva, és mondtam neki, hogy ugyan, legalább szedesse ki a szemöldökét, mire ő: "Igazad van, viszont nagy előny veled szemben, hogy nekem legalább kettő van belőle." Kis adalék, hogy Bog nyomására azóta én is kettőt csináltam belőle.

Viszont ez a találkozás eszembe juttatta - ismét -, hogy micsoda marhaságokon tud elbukni végérvényesen egy öröknek induló barátság. Danival (aki Zsófi bátyja) a TFK-n voltunk csoptársak, és egy idő után amolyan igazi sírvaröhögős barátok lettünk, az a fajta barátság volt ez, ami szerelem és szex nélkül lehet két fickó között, hihetetlenül egy rugóra járt az agyunk olyan dolgokban, mint humor, politika, ilyesmi. Persze közben tökéletesen mások voltunk, de... na mindegy. Az a furcsa, hogy igazán nem is vesztünk össze, csak nem beszéltünk meg kisebb dolgokat, aztán egyszer csak eltelt egy év, hogy nem találkoztunk.

Oké, ez így nem igaz. Én nem segítettem neki valami zh-n, ő erre kurva ideges lett, pedig akkor már tuti volt, hogy függetlenül egy hülye pedagógia-zh eredményétől ő kábé egy héten belül otthagyja a sulit -  ami miatt meg én haragudtam rá. És nem azért, hogy magamat mentsem, de az a zh nekem is kettes lett, ha akartam volna, se tudok neki segíteni.
 
Ő közben elment a filmművészetire, nekem pedig lett Bog, így megszűnt a folytonos igény egy legjobb barát után, aztán lettek mások...
Az igazán fura az volt, mikor kábé másfél év után mégiscsak eltöltöttünk együtt egy napot, valami monitorvásárlás volt a téma, és marhára nem volt ugyanaz a hangulat, mint azelőtt. A közös pontok nem hiányoztak, csak más színű ceruzával húztuk közéjük a vonalat, és az, hogy régebben olyan nagyon megértettük egymást, csak kihangsúlyozta ezt az egészet ("... és olyankor jön az a kínos csend...").
Na mindegy. A lényeg, hogy a mai napig nem értem, hogy mi történt (már nem monitorvásárlás közben, hanem azelőtt másfél évvel), viszont abban biztos vagyok, hogy ő engem hibáztat, én meg tulajdonképpen őt.
És kurva makacsul egyikünk sem hívja fel a másikat. Dögöljünk meg, vagy valami... Bár azóta sem volt olyan cimborám, akivel piknikezni mentem volna a Hősök terére.