Mikor az ember gyerek, kitalál magának mindenféle jövőt, hogy akkor király, focista, szemetes. Kicsit később, az iskolában kiderül, kinek mihez van tehetsége, és akkor kicsit finomodnak az igények, hogy eladó a Király utcában, tesitanár, vagy, hát igen, szemetes. Az igazat megvallva én csak a szemeteseket néztem pár éves koromban minden szombat reggel hétkor, és meg voltam róla győződve, hogy ez a világ legjobb melója, ráadásul hasznos is. Persze most már tudom, hogy van annál jobb is, mint büdös kukákat kiüríteni, aztán meg lobogni a jármű hátuljába csimpaszkodva, és a bejegyzés lényege pont ez.
Meg az, hogy a középiskolát tulajdonképpen lezáró érettségi banketten egyetlen komoly, józan gondolatom volt: sajnáltam, hogy soha többet nem foglalkozhatok majd írott szövegekkel azért, mert az a dolgom. Persze akkor még nem tudtam, hogy fél év múlva az évtized legdurvább teljesítményét követően vágnak ki műszaki rajzból a Bánki Donátról, de akkor is. Szóval itt vagyok most, van egy új lehetőség a jövő év elejétől, betűk vannak benne meg játékok, és a nevemet is belenyomtatják, mármint az igazit - nem mintha a Miguellel bármi baj lenne.
Ha mindezt kicsit rövidebben szeretném leírni, akkor annyit vetnék ide, hogy "összejött, bazmeg!", mert az indulatszavakat pont az ilyen helyzetekre találták ki.