Nem írtam, és nem azért, mert nem volt miről, hanem mert nem tudtam, hogy hogy. Például írhattam volna arról, hogy milyen itthon, de így hirtelen semmi olyan nem jutott eszembe, ami igazán a blogba kerülhetne. Aztán volt a melegfelvonulás, ami miatt egyrészt mindenki írt, másrészt meg elszomorítóan nagyon találó volt a "hogy érzem magam itthon" kérdéskörben, így inkább nem írtam arról sem. Nem azért, mert nem lett volna mit, hanem azért, mert nem vitt volna előre. Nem tudtam volna megfogalmazni, hogy miért ostobaság melegeket dobálni az Andrássy út széléről - mármint azon a durva szimbolikán túl, hogy az út széléről dobálni az úton haladókat, ugye.
Szóval valamelyik nap a munkatársaim meglepődve vették észre, hogy a Smalltown boy klipje nem arról szól, hogy egy srác úszó akar lenni, de nem fogadják be, sőt, megverik, ezért ő elköltözik a városból, hanem arról, hogy a srác meleg, és egy úszó barátja akar lenni, ezért megverik, és elköltözik a városból. Kicsit később kiderült, hogy a munkatársaim fiatalkori zenei élményeit túlnyomó részt meleg zenészek művei jelentették, és ez nem meglepő, így van ezzel mindenki, aki a nyolcvanas évek szintipopján szocializálódott.
És ez az, ami jól mutatja, micsoda veszélyt is jelentenek a melegek a társadalomra. Rajtuk nőttünk fel, és több lett a saját neméhez vonzódó ember? Nem. Újra megtanultuk megdobálni azt, amit nem értünk? Igen. Ezt a melegektől tanultuk? Nem.
Kéne néhány boszorkány megint, állítólag azok jól égnek.
