A mostanában bejelentett törvénytervezetekről, akciótervekről és mesterséges dugókról én magam nem nyilatkoznék, így inkáb Jim Davist, Garfield alkotóját kérném meg, hogy foglalja össze a belpolitikai és közéleti fordulatokat.
Köszönöm.
Amúgy meg az van, hogy költözünk, legalábbis minden jel szerint. Régóta keresünk lakást itt Pesten, a cél az volt, hogy ha egyszer majd lesz gyerek, akkor olyan helyen éljünk, ahol
- van egy amerikai konyhás nappali (mint most)
- van egy háló nekünk meg egy a gyereknek
- van egy dolgozószoba, aminek elsődleges rendeltetése az, hogy elzárjuk a gyerek elől a törékeny számítógépeket és egyéb kacatokat mindaddig, míg nem azok eredeti céljának megfelelően használja őket. Én öt évet adok neki, nemtől függetlenül.
No, mivel ilyet vagy nem találtunk (vagy az ára hallatán az erősen gondolkodni kezdtünk valami keleti vallás felvételén), kapva kaptunk egy kicsit nagyobb mérvű változtatáson, mégpedig. Visszaköltözünk Százhalombattára, ahol rendkívül kedvező feltételek mellett tudhatunk magunkénak egy százegynéhány négyzetméteres, frissen-ropogósan épített, kétszintes házikót, zsebkendő méretű kerttel. Természetesen a megfelelő árfekvés mellett fontos tényező az ingyenes strandbérlet a párszáz méterrel odébb lakó szülőknél, illetve ha beledöglök is megszeretem a bort meg a gőzt, hogy Hurki koma ne csalódjon élősködői képességeimben.
Őszinte leszek: tudom, hogy ez a döntés pont annyira lehet elhibázott, mint korszakalkotó, csak ugye ez minden döntéssel így van, kezdve azzal, hogy mikor indulok el itthonról - nem blogoltam le, de a közelmúltban kis híján agyoncsapott a sarki házról lehulló vakolat, fél méterrel ment mellém (vagyis idén már 3-0 nekem, a Halál harmadik próbálkozása a galéria lépcsőjén ért utol, de még időben megkapaszkodtam, így csak a csuklóm meg pár bordám húztam-zúztam meg). Belevágunk, mert bele kell vágnunk, mert ennyi pénzért pesten lófasz van, nem kincs.
Más: mivel nem tudom, mikor kerülök a blog elé megint, egy kis zene.