Mostanában elég nagy a pörgés, Boggal hol ide, hol oda rohangálunk, így arra gondoltam, hogy hazafelé érdemes lesz beugranom a közértbe kenyérért meg felvágottért
avagy parizerért...
mert Bog ment ma tornázni, meg tuti fáradt is... De nem csak ehhez mérten volt isteni felüdülés a tojásos lecsó illata, ahogy beléptem a lakásba. Kicsiség, tudom, de az ember az ilyen pillanatnyi örömöket felejti el a legkönnyebben, márpedig ez a blog azért van, hogy ezeket örökítse meg afféle verbális pillanatképen.
Ma este nyolckor tehát boldog voltam, és ehhez nem kellett más, mint paprika, paradicsom, virsli, olaj, hagyma, szalonna, pár tojás, meg valaki, aki mindezt képes lecsóvá varázsolni.
És hol van ez még ahhoz képest, hogy ha minden jól megy, január környékén apa leszek?
