Miután ma az ebédet leszámítva egész nap egy 7 négyzetméteres irodában ültünk, jó ötletnek tűnt elmenni egy közeli kocsmába, és megnézni az Brazília-Argentína világbajnoki selejtezőt. Érdekes volt egy asztalnál ülni egy magyarral, aki évekig élt az Egyesült Államokban, egy angollal, aki már évek óta az Egyesült Államokban él, és Falkland miatt utálja az Argentínokat, egy mexikóival, aki valójában bolíviai, de mindig a braziloknak szurkol, és végül egy helybélivel, aki imááádja elmagyarázni, hogy mi a különbség a taco és a burrito között, hogy mit is jelent a pico de gallio, hogy milyen sajt is van a babkrémen, hogy mi a különbség a helyi nemzeti kajának számító rizses feketebab és a Panamában nemzeti kajának számító rizses feketebab között. Rengeteg érdekes sztorit hallottam ma, például azt, hogy Costa Ricában az újonnan épített irodáknak nincs szokványos értelemben vett címe, ehelyett egy sokkal kézenfekvőbb megoldást választanak a derék ticók: annak az épületnek például, ahol most mi vagyunk, úgy kell levelet küldeni, hogy San José, Park Gate, 400 m from the mall (négyszáz méterre a plázától). Az éppen most készülő gyárnak
nocsak, hazudtam, reggel gyárlátogatáson voltunk, no, el is mesélem rögvest
pedig olyasmi, hogy a régi kamionjavító után, vagy valami ehhez nagyon hasonló.
Szóval a gyár. Hatalmas. Maga az épület úgy százhússzor száz méteres, belmagasságra pedig minimum egy huszast tippelnék, meg is egyeztünk, hogy ez nem csak egyszerűen big, hanem fuckin' huge. Érdekes volt, hogy az első
és második és harmadik
blikkre nagy jóindulattal is leginkább szerkezetfélkésznek mondható építmény tíz napon belül el kell, hogy készüljön - legalábbis Mark, az amcsi-angol szerint, aki amúgy az egész cr-i helyzetért felelős, és régen valami világméretű arc volt, mostanra már csak amerikaméretű arc. Ehhez képest meglepően közvetlen, és már másodszorra fizette a kis csapat vacsoráját - tegnap egy közepesen puccos étteremben sztéket zabáltunk, én például boros-gombásat; ma pedig a már említett meccsnézés közben elfogyasztott kajákat állta - én a csirkefajitas mellett tettem le a voksomat, és bizony kerekre zabáltam magam. Kicsit mustáros, kicsit édes, meglehetősen fűszeres, pont jól átsült húst kaptam mindenféle csíkokra vágott zöldséggel összekeverve, tortilla és a pico de gallionak nevezett, paradicsomos, paprikás, hagymás, csípős szószos, ecetes finomság kíséretében.
A meccs amúgy 0-0 lett, bár ez gondolom legalább annyira érdekel bárkit is, mint engem.
nocsak, hazudtam, reggel gyárlátogatáson voltunk, no, el is mesélem rögvest
pedig olyasmi, hogy a régi kamionjavító után, vagy valami ehhez nagyon hasonló.
Szóval a gyár. Hatalmas. Maga az épület úgy százhússzor száz méteres, belmagasságra pedig minimum egy huszast tippelnék, meg is egyeztünk, hogy ez nem csak egyszerűen big, hanem fuckin' huge. Érdekes volt, hogy az első
és második és harmadik
blikkre nagy jóindulattal is leginkább szerkezetfélkésznek mondható építmény tíz napon belül el kell, hogy készüljön - legalábbis Mark, az amcsi-angol szerint, aki amúgy az egész cr-i helyzetért felelős, és régen valami világméretű arc volt, mostanra már csak amerikaméretű arc. Ehhez képest meglepően közvetlen, és már másodszorra fizette a kis csapat vacsoráját - tegnap egy közepesen puccos étteremben sztéket zabáltunk, én például boros-gombásat; ma pedig a már említett meccsnézés közben elfogyasztott kajákat állta - én a csirkefajitas mellett tettem le a voksomat, és bizony kerekre zabáltam magam. Kicsit mustáros, kicsit édes, meglehetősen fűszeres, pont jól átsült húst kaptam mindenféle csíkokra vágott zöldséggel összekeverve, tortilla és a pico de gallionak nevezett, paradicsomos, paprikás, hagymás, csípős szószos, ecetes finomság kíséretében.
A meccs amúgy 0-0 lett, bár ez gondolom legalább annyira érdekel bárkit is, mint engem.
