Ha hinnék bizonyos összeesküvés-elméletekben, akkor most megbizonyosodtam volna: a világ reptereit egy gonosz erő fogja össze, és Budapest az utolsó reménység: sehol másutt nincs ugyanis ingyenes wifi, szóval ezt most megint megírom, aztán valahogy majd feljut a blogra is.

Az utazás valami félelmetesen szar volt, nem is a körülmények változtak meg, inkább csak a tudat, hogy már majdnem otthon lehetnék, csak még itt ez a nyamvadt óceán, meg valami Európának a fele. Kicsit fáradt vagyok, így elgondolkoztam, hogy vajon hányan értenék azt a célzást, hogy 50 cent...

Persze ezt az utat sem úsztam meg kaland nélkül: San Joséban a becsekkolásnál a fickó közölte, hogy minden rendben, csak kicsit várjak, mert keresnie kell egy önkéntest, aki helyett elutazhatok. Tudom, túlfoglalás, tudom, előfordul, de abban a pillanatban az agyér- és a sírógörcs kerülgetett felváltva: idejöttem, dolgoztam, az elbaszott óceánt se láttam

na jó, de - repülőről mindkettőt

szóval most már haza akarok menni, minden egyéb vargabetű és ciráda nélkül. Szerencsére hamar lett balek, aki valószínűleg nem járt rosszul, de ez engem nem érdekel. Aztán még a cipőnket még le kellett venni a biztonsági vizsgálatnál...

Kicsit jellemző ez az utazásos hajcihő az egész Costa Rica túrára: mindenki azt hiszi, hogy ehh, ez a Miguel, ez aztán a sahár, ez mindig tudja, hol a törölközője, közben meg egy nagy túróst. Az elmúlt hat napban úgy 10 órás átlagot sikerült kihozni melóban, összeraktunk egy teljes rendszert úgy, hogy közben ha valaki az irodában elindított +1 légkondit/mikrót/hajsütővasat, akkor az lecsapta a biztosítékot, és hát nanááá, hogy azt a kört, amin a gépteremnek kinevezett kis lyuk is volt - a fájlkiszolgálóknak nem is tett jót ez a fajta váltóáram. Ennek ellenére összeraktuk, felinstalláltuk, bekonfiguráltuk, összedrótoztuk, leteszteltük, és ami a leghihetetlenebb: le is dokumentáltuk az egész melót, szóval ebből a szempontból sikeres volt az utazás, de minden egyéb szempont alapján egy katasztrófa. Ennek ellenére van pár tapasztalat, ami érdekes lehet:

- Costa Ricában szerintem nincsen vonat, azért van annyi kamion, és az előző tagmondatban az "annyi" szócska helyére most képzeljünk tényleg bazi nagy mennyiségű kamiont. Mint égen a csillag, mint mezőn a fűszál, mint szarban a kukorica - sok.

- Az amerikai (főleg az észak-amerikai kontinens középső részét elfoglaló ország) túristái nagyon dagadtak. Amúgy nem hiszek abban, hogy ők bármennyivel is butábbak az átlagos európainál csak azért, mert fingjuk sincs, mi Lettország fővárosa, viszont az tény, hogy egyik este láttam 3000 kilónyi Egyesült Államokat, hat tekintélyes méretű tagállamra bontva. Atyaég.

- Costa Ricában mindenki kedves, mindenki mosolyog. Még mikor a bőröndöm miatt telefonálgattam, akkor is hallottam a kedvességet a vonal túloldaláról, és úgy általában a hat nap alatt egyetlen egyszer sem volt az, hogy nna, ezt a hülyét. Bezzeg most a gépen egy csaj simán nekiállt kisöpörni a zoknidarabokat a lábujjai közül, hát könyörgöm, fujj.

- Ha valaki a nyájas olvasók közül eljut Costa Ricába, akkor semmi esetre se gondolkozzon el azon, hogy majd "megnézi a városokat". Én voltam San José "belvárosában", egy lepukkant lepratelep az egész, kábé annyira látványos, mint mondjuk Érd. Van talán két templom, no meg a nemzeti színház, de amúgy csak a nagy semmi és nem túlságosan rokonszenves emberek. Jah, a másik, hogy senki se pattanjon be "csak úgy" egy taxiba: mi kifogtunk egyet, aminek konkrétan nem volt lengéscsillapítója.

Hát, nagy vonalakban ennyi lett volna a nagy közép-amerikai túra. Most azért nem sajnálom majd, ha három hónapig nem látok repülőt.