Írni jó. Mármint szerintem, és mivel ezt a véleményemet mindenféle egyéb emberi lényre tekintet nélkül alakítottam ki, bizton állíthatom, hogy szimpla önzésből fakad az írás (és ha már itt tartunk, az olvasás) iránti rajongás - nekem megy mindkettő, a többiek meg kit érdekelnek.
milyen kár, hogy mostanában észrevettem: 12 évnyi gépelés eredményeképp ma képtelen vagyok olyan kézírásra ösztökélni magam, amit legalább én el tudok olvasni
Blogot írni jó. Igazából a kihívás része tetszik, ami több részből keveredik sosem-egésszé: például én magamnak írok, de úgy, hogy más is elolvashatja (sőt, hogy más is olvassa el); aztán meg bár igazából azért blogolok, mert kevés kivételtől eltekintve borzalmasan rossz a memóriám, mégis megválogatom, hogy mi kerül ide. Nem azért, mert nem akarom megosztani, és nem is azért nem, mert el akarom felejteni, egyszerűen annak látok neki, ami elindítja bennem a betűk folyását, és csak azt fejezem be, amit még tudnék folytatni.
Cikket írni jó. Tudom, a többség szerint nem a zsurnalisztika csúcsa, mikor az ember egy kevesek által elismert tevékenység köré szerveződő lapban kevesek által értékelt termékekről ír szavakat egymás után, de hogy őszinte legyek, inkább írok kitalált világok valótlan hülyeségekről, mint a valóságos élet nagy koponyáiról - és talán nem is azért, mert az egyikre emlékezni szeretnék, a másikat meg szívesen elfelejteném, egyszerűen csak miért tenném még nyomasztóbbá a saját valóságomat mások elképzelt világaival, ha már az én elképzelt világom lassan valósággá lehet?
A kifacsart álfilozofálás egyetlen lényege, hogy ma megint közelebb vagyok ahhoz, hogy esetleg megírjam, mi jó még,
igen-igen, a szexen és a bolognai spagettin túl
és erre az érzésre emlékezni akarok.
