Újabb kicsit NBH-s bejegyzés:
Ma a kékfényben bemutatták a polgári titkosszolgálatok 3 ágát, úgymint... ehh, mindegy. A lényeg, hogy a bemutatott öt épületből háromban voltam, és megint felvetődött bennem, hogy a lakás telis-tele van lehallgató-készülékekkel. Reméljük, már kikapcsolták őket (vagy legalább az igazán vicces részekből csinálnak valami műsort).
Voltunk tegnap macskakiállításon. Véletlenül, jött velünk szembe két ostobán kimaszkíroszott csaj, először azt hittem, hogy valami nagyon gonosz promóció lesz, de nem, ők macskaálarcot viseltek, és mondták, hogy van egy halom szőrös, nyávogó cucc kicsit beljebb, ha érdekel minket.
600 Forintot megért, az kicsit keveseb mint három ajró, szóval... Bámulatos volt, hogy a "gazda hasonlít a kutyájára" tétel a macskáknál is stimmel néha: volt egy lengyel faszi, nagy vörös szakállal, és egy nagy vörös macskával.
...ezzel a tétellel kapcsolatban volt még valami vicces: Boggal néztün egy műsort az enimölpleneten, ahol kutyákat és gazdákat mutogattak. Nagy okostojás módon megállapítottuk, hogy ez hihetetlen, hogy mennyire igaz, nézd, az is hogy hasonlít, meg az is, basszus... Két percen belül kiderült, hogy a műsor egy versenyt mutat be, ahol a legjobban hasonlító gazda-kutya párt keresték. Na igen, na igen.
A kiállítás közben többször szerencsés ténynek bizonyult, hogy már van két macskánk, ha ez nem így van, valószínűleg egy szekérderéknyi új családtaggal távozunk.
Ami a legfontosabb, hogy megint megbizonyosodtam arról, hogy csúnya macska márpedig nincs. Ezek a nyújtott fejű sziámiak például, amik mindenki szerint (mindenki=a világ - (a tenyésztők + én)) csúnyák, nos, szerintem végtelenül felségesek, és kibaszottul nem lennék meglepve, ha a föld utolsó pillanataiban ők felülnének valami fura repülő csészealjra, és elutaznának valami több egeres, egyiptomos bolygóra.
2007.01.29. 21:56 | Miguel | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://miguel.blog.hu/api/trackback/id/tr532038
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.