Tegnap ülök a KFC-ben, Bog éppen elment egy újabb csirkerészért, én meg majszolom a csípős mellcsíkot, és közben bambulok ki a világba, nézem azokat az ocsmány gyerekképeket a falon, hogy vajon ha tíz évvel ezelőtt készültek, akkor ezek a felcseperedett emberek mennyire utálkozva néznek a saját, übercuki képeikre, amin épp egy csirkecombot markolva mosolyognak bááájosan... Valahol itt tartottam a gondolatmenetben, mikor úgy döntöttem, hogy ha nem látok senkit, akkor itt nincs is senki, és a gyömbér erejének engedve büfögtem egy közepesen undorítót.
Kicsit balra fordítva a fejem már láttam, hogy csak azért, mert valaki a látószögem plusz öt fokban ül tőlem, még nem vagyok egyedül.
Nyilván nem olvasod, kedves másik csirkevacsorázó, de bocs.
