Úgy általában nem vagyok rabja semminek. Szinte bármiről le tudok mondani, főleg azért, mert lusta vagyok. Ha régebben, gyerekkoromban azt akartam, hogy maradjon csokim a mikulásra kapott készletből mondjuk tovább, mint három perc, pár táblával eldugtam a polcon a könyvek mögé, és a félretett édesség napokig kihúzta kizárólag azért, mert lusta voltam szenvedni a könyvekkel egy kis csokiért. Úgy általában az alkoholfüggőségben sem hiszek, illetve abban persze igen, hogy másoknak sikerül alaposan rászokni a piálásra, de hogy én nem leszek soha az a fajta, aki hazajön, és bedob egy sört, vagy aki csavaros gyümölccsel indítja a napot, az tuti - no nem valami félreértelmezett hősszerep ez, szimplán utálom az alkohol minden formáját, illetve alig néhány fajtáját leszámítva képtelen vagyok meginni nagyobb mennyiséget. A sört és a bort ki nem állhatom, a gyomorkeserűk kiesnek, a vodkát jóval azelőtt megutáltam, hogy egyáltalán legálisan hozzájuthattam volna, és ami azt illeti, már a leszűkített körbe tartozó matériák sem vonzzák úgy a tekintetemet, hiába, na, öt év tekilázás meg viszkikólázás elveszi az ember kedvét.

Viszont a cigiről leszokni kurva nehéz.

Főleg azért, mert sosem voltam nagy dohányos. Egyszerűen szeretem a rituálét, szeretem az illatát - mármint közvetlenül a dohányfüstöt, nem ami másnapra marad belőle. Nem mentegetem magam, függő vagyok, csak nem a nikotin hiányzik, hanem maga a dohányzás. December huszonvalahanyadika óta nem gyújtottam rá, vagyis nagyjából három hete, és az idő döntő többségében nem is hiányzik, hiszen azelőtt is voltak hetek, amikor eszembe sem jutott, viszont kezdem érteni, miért akarják betiltani a dohányzást a filmekben és a sorozatokban. Akárhányszor kivesz valaki egy szálat a tévében, megkordul a tüdőm, és sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de basszus, tényleg szabályozni kell ezt az egészet, mert nincs az a tanulmány, ami pontosan lemérné, milyen hatással is van az egyénre az, mikor a képernyőn megjelenik egy cigi.