Mindig csak nevek

Aput ma hazaengedik a kórházból, gerincsérv úgy tűnik, egyelőre letudva. Fura azért, hogy az egyik nap még az ember gerince mellett matatnak, a következőn meg már sétál, és haza akar menni.

Sikerült meglelnem a c64-es időszak egyik legjobb játékát, íme. Még a zenéje is jó, persze az élvezethez tessék figyelembe venni, hogy 1985-öt írtunk, mikor ez kijött.

Jelezném minden érdeklődőnek, hogy Alsőörs vételkörzetében a Vodafone képes 3G szolgáltatásra.

Hajóvonták találkozása tilos.

K: És egy minket, fiatalabbakat érintõ kérdés: mit gondolsz "ezekrõl a mai fiatalokról?"

W: Milyen fiatalok? 30 vagyok, bazmeg!

No, vélemény.

Tegnap éjjel kettőkor még nekifutottam a demónak, mert nem akartam, hogy pénteken meló közben végig azon rágódjak, hogy vajon milyen, vajon milyen.

Felejthető intró után menü, kis pofozgatás a beállításokon (hehe, minden maxra fel :D), kicsit fura, hogy sok helyütt csak low és normal érték van, lehet, hogy a teljesben ez bővül majd.

A pálya töltése közben hangulatteremtő animáció, elakadt egy tank, a kockásterítő-fejűek meg csak jönnek, segítség, segítség. A műholdas nézet szép lassan át megy első személyesbe, amerikai tengerészgyalogosként érkezünk a csatamezőre, és már ordít is a szakaszvezető, hogy futás, mer' ezek itt lőnek.

Csak remélni tudom, hogy a hangulat a teljes játékidőben ilyen lesz, mint amilyennek az első pillanatban látjuk: káosz, füst, félhomály, imbolygó alakok AK-val, ordibálás, fegyverropogás, az eltévedt golyók szikrát vetnek a vállad fölött a fedezékül szolgáló autón, a füled cseng a fémes sikoltások miatt... Bravúros, filmszerű, meg a többi, édes közhely - egy pillanat, és imádom az egészet.

Elindulunk előre, és megvan az első negatívum: hiába van velünk egy teljes szakasz, a CoD-ban még mindig mi csinálunk mindent. Ha mi nem megyünk előre, akkor bizony ott öregszünk meg a kráteresre lőtt mellékutca aszfaltján. Ha mi nem szedjük darabokra a géppuska mögött fészkelő csávót, a többiek csak ordítanak, hogy menjünk már. Ami a legviccesebb, mikor azt kapjuk feladatul, hogy vegyük magunkhoz a tankelhárítót: öten állják körbe (gyanús, hogy valami óvodás vicc a dolog, és lepisilték, vagy valami) a földön heverő fegyvert, de mindenki csak pattog erősen, hogy vegyük má' fel, vegyük má' fel. Tudom, hogy nehéz a kedvemre tenni, de úgy örülnék, ha egyszer csak ülnöm kéne a fedezék mögött, számolnom a túloldalon pattogó lövedékeket, és várni arra, hogy egy másik Smith vagy Johnson tizedes elintézzen valamit.

Ami elsőre nem volt fura, de egy idő után feltűnt, hogy AI mint olyan, nem nagyon van, viszont a scriptelés egész használható. Az lett gyanús, mikor észrevettem, hogy egy adott helyzetben mindig tudom, hova kell néznem ahhoz, hogy lássam a megjelenő vagy épp előrenyomuló ellenséget. Egy adott helyzetben kb. tízféle útvonal létezik, és a játékmenet elég pörgős ahhoz, hogy ez csak a harmadik "végigjátszásnál" tűnjön fel, de akkor is.

Fegyverből van egy halom a játékban, jellemzően automata fegyverek, valamiféle céltávcsővel (leszámítva persze a terroristák diszkont-AK-ját). Van Dragunov, AK, M-tizenvalamennyi, M-tizenvalamennyi extra edition, oldalfegyvernek pedig Beretta M92, ha jól láttam. A fegyverek frontján kialakuló pozitív összképbe csak az rondít bele, mikor szemeteskukának támasztott puskákba botlik az ember - oké, terroristák, de azért csak nem hagyják szanaszét az AK-t...

A demó nagyon rövid, de velős: hiába volt késő éjjel (kora reggel), szinte azonnal belevágtam másodszor is. Jó móka lesz ez, és bár engem valójában nem zavart eddig, most kifejezetten üdítő, hogy végre nem a második világháborúban osztjuk a halált.

Az egyik kollega még tegnap rendelt egy pizzát. Érdemes megnézni a részletezést...

Szeretem az indexet, mert sokszor írnak jó cikkeket, ráadásul ott van Worluk és örök kedvencem, Uj Péter is.

Viszont mikor csúsztatnak, na azt utálom.

"A jelek szerint a Vista csak akkor terjed majd el a vállalati szektorban, amikor sor kerül a gépek cseréjére: az új hardverrel várhatóan megérkezik az új operációs rendszer is, de az átállás éveket is igénybe vehet."

Lófaszt, hölgyeim és uraim, és akkor még finom voltam és nőies. A nagyvállalatok többségénél az XP-t is csak valamikor 2-3 évvel ezelőtt vezették be, márpedig az is megjelent vagy hat éve. Ennek oka nem más, mint a tény, hogy az ilyen cégek nem divathullámot követnek vagy marketinget szopnak be, hanem megnézik, hogy elég stabil, biztonságos, van-e valami alapvető memóriakezelési- és egyéb hibája (és van-e hozzá javítás) a terméknek, amit nagysok pénzért meg akarnak venni.

Egy fél éve megjelent valamihez nyilvánvalóan nincs ilyesmi, ezért az igazán nagy nagyvállalatoknak eszük ágában nincs sp1 előtt elgondolkodni azon, hogy akkor ja, vegyük meg azt a cuccot, mer' milyen szép, nézdmár.

És bár az sem mindegy, hogy a Vista-hoz erős gép kell, valójában ez szimpla mellébeszélés és marhaság.

Nna. Most, hogy alaposan telezabáltam magam gombával, amit Bog tegnap szedett a szüleivel egy közeli erdőben, és jól kisütötte olajban, megírom azt a bejegyzést, ami reggel óta cseszeget.

Mostanában épp Christopher Moore-tól olvasom a Biff Evangéliuma címűt, amiben megismerkedhetünk Jézus gyerekkorával, méghozzá úgy, ahogy azt Biff, a legjobb barátja látta. Metsző humor és bájos ateizmus, és ez az, ami szemet szúrt: hogy lehet, hogy olyan könyveket, mint a Da Vinci-kód vagy a Harry Potter szinte már megjelenésük előtt tiltólistára tesz az egyház, pedig egy óvodás versikébe több blaszfémia szorul, és íme, itt van egy sztori, amiben Jézust csak mint Jozsót, Mária Magdolnát meg mint Mari emlegetik,

mondjuk MM amúgy sem túl közkedvelt, az igaz

amiben Jézus nem magától jön rá az igazságokra, amiket majd felnőtt Messiásként hirdet, hanem Konfúciuszt, Lao Ce-t és Szung Ce-t tanul, és nem utolsósorban rájön, hogy Isten valószínűleg nem haragudna meg nagyon, ha disznót enne, vagy épp disznót enne és tejjel öblítené le, szóval íme, itt ez a könyv, és sehol egy szerzetes, aki felgyújtaná magát miatta, sehol egy délutáni beszélgetős műsor, amiben ölre mennének miatta a sátánisták és a papok, meg úgy általában - nem hullik békaeső az égből, és sáskajárás sincs.

Vajon van az egyháznak árlistája? Hogyaszongya:

A könyv tiltása vasárnap: 3000 .-
    -három hónapos bérlet 20 000.-
Vatikáni zsinaton való említés, figyelmeztetés a veszélyre, nemzetközi hírügynökségek értesítése: a haszon 5 százaléka

Fura ez. Persze lehet, hogy Isten még nem olvasta.

Igazán nagyon kevés dologtól bántódok meg, legalábbis hosszú időre, de ami kiborít, az az, amikor valamiért tényleg sokat teszek, önzetlenül, és kiderül, hogy az, aki szintén dolgozik ebben a dologban, csak teszem azt régebb óta, no az meg mindenféle összeesküvés-elméleteket gyárt, hogy én semmibe veszem azt, amit ő tesz, és mindent csak fikázok, és én bosszút állok és bla-bla. Mostanában ugyanabból az egy dologból jött két embertől egy-egy hiszti, és mindkettő olyannak tűnt, amit az ember nem egymaga, otthon ülve talál ki, hanem alaposan átbeszél másokkal.

Azt meg végképp gyűlölöm, mikor valaki egy helyzetet félreértve elküld a jó kurva anyámba, de úgy igazán őszintén, aztán mikor szólok neki, hogy héka, itt te valamit nagyon benéztél, akkor meg jön a szar duma, hogy jaaa, hát igen, akkor bocs, nem is úgy gondoltam... Ha szerintem egyszer valaki egy sunyi patkány, akkor azt valami konkrét dolog miatt gondolom úgy, nem pillanatnyi hevületből.

És újságírásból élő ember nekem ne mondja, hogy ne csetelve "beszéljük" meg a dolgot, mert ő úgy érzi, nem tudja jól kifejezni magát.

Hát, újra itthon, újra melóban. Most mondhatnék olyanokat, hogy nem láttam egy hétig felhőt, ellenben láttam teknőst, miközben jetskiztem... Jó volt egy hétig mereszteni a seggemet a tengerparton, de azért megint hazajöttem volna az ötödik nap után.

Boooocsaaaaa.... Boooooocsaaaaspílen, líbe geszte.

Tegnap ülök a KFC-ben, Bog éppen elment egy újabb csirkerészért, én meg majszolom a csípős mellcsíkot, és közben bambulok ki a világba, nézem azokat az ocsmány gyerekképeket a falon, hogy vajon ha tíz évvel ezelőtt készültek, akkor ezek a felcseperedett emberek mennyire utálkozva néznek a saját, übercuki képeikre, amin épp egy csirkecombot markolva mosolyognak bááájosan... Valahol itt tartottam a gondolatmenetben, mikor úgy döntöttem, hogy ha nem látok senkit, akkor itt nincs is senki, és a gyömbér erejének engedve büfögtem egy közepesen undorítót.

Kicsit balra fordítva a fejem már láttam, hogy csak azért, mert valaki a látószögem plusz öt fokban ül tőlem, még nem vagyok egyedül.

Nyilván nem olvasod, kedves másik csirkevacsorázó, de bocs.