Én mióta mondom már, hogy Björk nem tud énekelni, és tessék, mától hivatalos:
Én mióta mondom már, hogy Björk nem tud énekelni, és tessék, mától hivatalos:
Ahogy jövök dolgozni, pont valami olyan intézmény mellett vezet el az utam, ahol mozgássérült és rokkant emberekkel foglalkoznak jellemzően. Sok érdekes dolgot láttam már, például tudom, hogy nem nagyon szabad segíteni a tolókocsis embereknek, mert nem rajonganak feltétlenül az ötletért, de amit ma láttam, az mindent visz.
Állt kész faszi egymással szemben, mindkettőjük hóna alatt mankók. Egyszercsak az egyik felemeli a jobb kezében tartott aluminium eszköszt, odakoccintja a másik emberéhez és mosolyogva azt mondja:
- En guard.
Monty Python Repülő Cirkusza ölni tudna egy ilyenért jelentért.
Most így hirtelen nem tudnám felsorolni, hogy mi volt az utolsó öt film, amit moziban láttunk, de az biztos, hogy mind az öt szar volt, illetve nem, volt pár, ami egyszerűen a szar jelzőt sem érdemli meg (Macskafogó 2). Ellenben tegnap egy hirtelen ötlettől vezérelve beültünk az I am legendre - a hirtelen ötlet már csak azért is hasznos, mert így az embernek nincs ideje alaposan utánaolvasgatni a filmnek, én is csak az imdb-n néztem meg, hogy hány pontot kapott az amcsi nézőktől.
Egy pillanatra sem bántuk meg, hogy jegyet váltottunk Will Smith legújabb mozijára. A látvány pazar, egyszerűen kevés annyira hatásos mozis effekt van, mint az üres nagyvárosok látványa, főleg, ha a készítők nem lusták kicsit "lelakni" az utcákat. A történet jó, nekem nagyon tetszett, hogy folyamatosan hallottuk a múlt híreit, tényleg valami ilyesmi lesz majd egyszer, hogy a világ hatalmas változását hozó események mind-mind visszavezethetőek lesznek egy ártatlan CNN-es töltelékinterjúra. A főszereplő nem mindenható, sőt, látványosan be van szarva és a könnyeivel küszködik, amikor valami sötét zugba kellene bemennie, és a bosszú-jelenetben sem jön össze neki minden. Van humor, van normális befejezés, ami nincs, az a normális fordítás, de már megszoktam, hogy nem szabad olvasnom a feliratokat, mert csak felidegesítem magam rajtuk.
Kár, hogy csak minden hatodik alkalommal sikerül jó filmre beülni, mert jó érzés úgy kijönni, hogy "nnah, ez fasza volt" (meg úgy, hogy hú, de nem akarok zombi lenni).
Nem újévi fogadalmak, csak egy-két dolog:
Idén kimegyünk Boggal Angliába. Hogy melyik részére és mit fogunk csinálni, az nem túl tiszta, de megyünk.
Ha Specky visszacsónakázik, megkérem, hogy tanítson gitározni - ez a dolog kábé hat éve húzódik, mármint nem konkrétan az, hogy Specky tanítson, hanem hogy végre rászánjam magam arra, hogy kiröhögtessem valakivel a kéztartásomat meg a rossz beidegződéseimet, és még fizessek is.
"A marosvásárhelyi rohammentő szolgálat vezetője, Raed Arafat javasolta, ..."
Ezt hívják globalizációnak, azt hiszem.
Egyrészt persze ez csak idő kérdése volt, másrészt viszont egészen morbid az a hiba, amit kiemeltem (és amit valószínűleg azóta kijavítottak, de mikor én olvastam, még így volt).
Ráadásul most lehet megint izgulni, hogy vajon ha marad valami az emberiségből a harmadik világháború után, ez lesz-e az a hír, amit a történelemkönyvek az "első intő jelként" említenek majd...
Tegnap végül Jézus megvette nekem az új monitoromat, és nagyon bízom benne, hogy a hármas szám szerencsét hoz: öt éven belül ez ugyanis a harmadik próbálkozásom, ez most egy gyönyörű TFT, az előző kettő szintén szép volt, de CRT.
Kicsattogtam ide a sarki pc-közértbe, délutánra pedig le is szállították a szajrét, kipróbáltuk az eladóval, hogy nincs-e valami azonnal látható hiba a képernyőn, majd boldogan távoztam.
Természetesen még szoknom kell, hatalmas, 22 colos, szélesvásznú képernyő, az átlagos internetezéshez, szövegszerkesztéshez talán túl nagy is, de persze nem is az volt a cél, hogy 55 centi átmérőn olvassam az index cikkeit.
Már csak az marad nagy kérdésnek, hogy Bog mi a fenét vett nekem, persze úgy teszek, mintha marha kúlul simán kibírnám karácsonyig, pedig közben majd beledöglök, olyan bazi kíváncsi vagyok...